Part 3 Ha segítség kell

A plázában már lenyugodtak valamennyire a kedélyek, így hazamentünk. Először hazavittem Bellát, aztán Theát is kiraktam az utcájuk végén és hazamentem. Még több mint 4 órám volt, hogy Katieért elmenjek az iskolájába. Furcsa csend volt az utcában, pedig alapvetően it mindig van nyüzsgés, akármi történjen is.

Felkanyarodtam a kicsit lejtős kocsibeállóra és bezártam a kocsit. Halkan, szinte lopakodva mentem az ajtóhoz, ami meglepetésemre nyitva volt résnyire. Bentről éktelen zaj hallatszott ki. Ijedten mentem beljebb, aztán a falhoz közel maradva benéztem a nappaliba. Anya tört-zúzott ott éppen. A látvány olyan ijesztő volt, hogy a szám elé emeltem a kezemet, nehogy sikítsak. 

Anya mindent összetört, a képek a földön hevertek, a falnak dőlve, mindenfelé virágok és cserépdarabok. 

Az üveg dohányzóasztal szintén teljesen összetört, ahogy több whiskeys üveg is apró szilánkokban hevert mindenhol. Mély levegőt vettem, hogy ne hányjam el magamat a vér láttán, ami valószínűleg anyáé, ahogy a tombolása közben megvágta magát egy üveggel. Kimentem a ház elé és egészen az utca másik oldaláig mentem, ott elővettem a telefonomat és azonnal Victoria számát hívtam. 

Pontosabban csak a kettes gyorshívógombot kellett megnyomnom, mert anya balhéi rendszeresek és csak Victoria tud segíteni, többnyire.

 - Victoria! Brooke vagyok! Azonnal ide kell jönnöd! Azonnal! Anya mindent összetör és magában is kárt tehet, ahogy ismerjük! Siess kérlek! - lassan már bőgni volt kedvem, mert ez a nő, akit anyámnak hívok megkeseredettségében az én életemet és a testvéreimét is meg akarja keseríteni.

A szívem egyre hevesebben vert, lassan már a kezemet a mellkasomra kellett szorítanom, nehogy az a dübörgő szív eltörje a bordáimat. Mintha légszomjas lettem volna, annyira mélyen és sokszor vettem levegőt.

Nem sokkal később egy ezüst színű Mercedes fékezett le a ház előtt, amiből futólépésben ugrott ki Victoria és hozzám sietett.

 - Jaj, Brooke! Miért csinálja ezt? Ezt nem lehet megérteni.- ölelt magához, aztán két puszi után elküldött valamerre sétálni a városban, amíg Ő lerendez mindent.- Csak az új bútorokat kell majd neked kinézni! A többit elintézem.

Victoria bement a házba és becsukta az ajtót. Féltem, mert a kiszámíthatatlan anyámra rázárta az ajtót. És ha elmegyek, ahogy Ő mondta, akármi megtörténhet.

Mély levegőt vettem és megpróbáltam bízni Victoriában. Lassan elindultam a bizonytalan lépteimmel valamerre a nagyvárosban. 

London nyüzsgése mindig felpörgetett, ha társaságban voltam, de csak én tudtam arról, amiért sosem voltam életvidám.

Az élet megtanított engem, hogy legyek erős és maradjak mindig az, aki eddig is voltam. Apa elvesztése után soha senki nem közelíthetett hozzám, mert ha igen, Őt már soha többé nem engedtem a közelembe. Egyébként egy ember van a családomból, akiben sosem csalódhattam. Ő a bátyám, Tom. 

Benne vakon is megbíznék. Anya viszont teljesen elszakított Tőle. Vagyis majdnem, ugyanis régebben Tom kétnaponta felhívott, Skypeoltunk, meg leveleztünk is és ritkán még találkozhattunk is. Mindezt titokban.

Most is azonnal arra gondoltam, hogy megkeresem, mert valahol Londonban tanul egy egyetemen informatikát. Tomra gondolva még szomorúbban sétáltam az üres utcákon. Csak mentem és mentem, hosszú órákon át, zsebre dugott kézzel, halkan. Egy parkba mentem be, ami lehet, hogy sablonos, de valójában megnyugtató volt a csend. Már jóval kilenc után járt az idő.

Nagy, tartalmas esőcseppek kezdtek aláesni az égből, mintegy elveszett gyerekek, akik valamikor majd visszakerülnek az égbe és ott viszontláthatnak mindent, amit addig az óráig láthattak. Az esőcseppek mellé könnyek is társultak. Soha életemben nem hagytam magamat megtörni, de most éreztem, hogy én is egyedül vagyok és akárhányan is szerethetnek, én mindig a magányt fogom csak érezni. Mert sem az eső, sem a könnyek nem mossák el egy szerencsétlen tinilány életét, aki lassan már háromgyerekes anyává válik két kisebb testvérrel és egy gyerekes, piás, akár még drogos anyával.

***

Fél 11-kor a térdemen könyökölve a tenyerembe hajtott fejjel gondolkoztam azon, hogy mi lesz az életemmel ezek után, amikor valaki leült mellém a padra.

Ijedtemben azon gondolkodtam, hogy mit csináljak, pedig még csak meg sem néztem, hogy ki ül ott.

 - Szia!- hallottam meg magam mellől egy halk huszonéves srác hangját.

 - Hello!- köszöntem vissza, aztán lopva az arcát kezdtem nézni, de nem volt ismerős.

 - Louis vagyok!- mutatkozott be.

 - Brooke! Illetve Neked is csak Bo!- válaszoltam. 

Kínos csönd állt be köztünk. Nem tudtam beszélgetést kezdeményezni Louissal, de lehet, hogy nem is akartam annyira nagyon szóba elegyedni vele. Csak hallgattam a fák susogását, ahogy a szél a lombkoronájukat tépázta. Erről eszembe jutott, hogy csurom vizesen ülök itt a legnagyobb hidegben.

 - Azt ugye tudod, Bo, hogy csupa víz vagy!- szólalt meg Louis bizonytalanul.

 - Na ne mondd!- nevettem fel, amiben Ő is követett.

 - Van az autómban tiszta törölköző, mert nem régen az egyik barátomat is hasonló esős időben kellett hazahoznom, szóval ha gondolod, odaadom és törölközz meg! Az autó itt van a sarkon.- mutatott az otthonomtól a másik irányba a srác. Ilyenkor most minden szülő fejbe vágna egy serpenyővel, mert "idegen fiúkkal nem megyünk sehova" szabály szerint kell élnünk, de ha az ember majd' megfagy, pont nem ezzel fog foglalkozni. Így hát elfogadtam az ajánlatot.

 - Rendben van! Köszi!- álltam fel, aztán Louis mellett csöndben elindultunk a kocsihoz.

 - És egyébként itt laksz a környéken?- nézett rám.

 - Igen, nem messze.- bólintottam.

 - Akkor ha gondolod, hazakísérnélek!-  a hangja megint elhalkult.

 - Nem lenne túl jó ötlet. Tudod, anyám megölne érte.- forgattam meg a szemeimet.

 - És ha gyalog mennénk?- nyitotta fel a kocsi csomagtartóját Louis, mert abban a pillanatban a kocsi mellé értünk.

 - Hát, rendben van!- adtam be a derekamat, miközben megtöröltem az arcomat a fehér, puha töröközőben. - Köszi!

Visszaadtam a kölcsön törcsit, aztán elindultunk hazafelé. Automatikusan lassan haladtam, nem tudom, miért, de megnyugtatott Louis közelsége és a néma társasága.

 - Tudod, Brooke, Te vagy a világ legjobb beszélgetőpartnere!- nézett rám a szőkés barna hajú, nagy kék szemű srác megjátszva, hogy elismerően mondja, amit mond.

 - Louis! Ha szabad ezt mondanom, Te bolond vagy!- nevettem ki.

 - Áh, sokan mondják!- bólogatott- egyébként csak Lou. A barátaim így hívnak.- tett egy óvatos jelzést, hogy a barátjának is elfogad.

 -Rendben, Lou!- elkönyveltem, hogy ez az enyhén szólva is idióta még nagy szerepet fog betölteni a baráti köreimben. 

Hallgatagok voltunk egész úton, nem foglalkoztunk senkivel és semmivel. Csak ugráltunk néha, meg megkerültünk pár régi lámpaoszlopot.

 - Itthon vagyunk!- fordultam Louis felé. Elmosolyodott.

 - Szép ház!- dicsérte meg a háromemeletes házat.

 - Gondolom, hogy most már Te is inkább lennél otthon és aludnál, minthogy bejöjj hozzánk a világ legfelfordultabb házába. Szóval nem ajánlom, hogy begyere. De ha ragaszkodsz, akkor semmi akadálya!- emeltem fel a kezeimet védekezésképp.

 - Valójában én is csak sétálni voltam kint, mert friss volt a levegő, tehát én is most már otthon lennék. Szóval inkább most megyek.- nézett le rám mosolyogva.

 - Jól van! Azért ha erre jársz, nézz be!- visszamosolyogtam a tökéletes, hófehér fogsorra.

 - Szia!- adott tétovázva egy apró puszit az arcomra, amire én azonnal elvörösödtem. Lassan elindult arra, amerről jöttünk.

 - Louis!- már a sarkon járt, amikor utána kiáltottam. - Várj!

Elkezdtem szaladni az utcán, a lámpák fénycsóváit taposva.

 - Szia!- nyomtam egy puszit az arcára viszonzásul. Széles mosoly ült ki az arcára.

Visszaszaladtam lassan, majd még haladás közben megfordultam és integettem neki. Az alakja már csak éppen hogy kirajzolódott, de visszaintett, majd megvárta, míg bemegyek a házba. 

Utoljára visszanéztem az utcasarokra, ahol Ő elhaladt és végül eltűnt egy Starbuck's másik oldalánál.

Part 2 Fény a sötétségben

Tudtam, hogy Anya megint előáll valami eget verő hülyeséggel, de inkább nem idegesítettem fel magamat, szóval sietősen bementem a fürdőszobába és teleengedtem a kádat forró vízzel. Beleöntöttem még fürdősót, meg illóolajokat, amik talán lenyugtatnak. Lassan beleereszkedtem a habos csodába és elnyúltam az illatos habfürdőben. 

Néhány óra múlva arra ébredtem, hogy valószínűleg elaludtam, így gyorsan kikászálódtam a habok közül és magamra csavartam egy puha törölközőt. A hajamat megint sikerült nem összevizeznem, szóval a szárítását megúsztam. Egyszerűen megfésültem a hajkoronámat, aztán lemostam a sminkemet és visszaosontam a szobám felé.

A falakra és a fehér ajtókra sötét félhomály vetődött, ahogy végig suhantam a szobám felé. Magamra öltöttem a kedvenc fehér toppomat és egy bő, pink-fehér kockás nadrágot. Belebújtam a rózsaszín, nyuszifejet ábrázolni akaró mamuszomba és halkan lementem a konyhába.

Senki nem volt ott, így gyorsan engedtem egy kis vizet a vízforralóba és egy homályos lámpa kíséretében vártam, hogy felforrjon a teavíz. Miután ez megtörtént, beletettem egy kezembe akadó teafiltert és leültem a nappaliban a tv elé. Ugyebár este 11-kor sajnos nem találni semmi érdekes műsort, így bevedeltem a teámat és felballagtam a szobámba. Bebújtam a pihe-puha ágyamba és elaludtam.

~Másnap~

Reggel Thea telefonhívása ébresztett fel. Gyorsan felvettem, nehogy valakit felébresszek.

 - Igen, Thea?

 - Hello, csajszi! Hogy telt a hétvégéd? Remélem hamar ideértek a parkba a húgoddal, mert már én is mindjárt ott leszek. Na, de mindegy is, hagylak készülődni! Puszi!

 - Rendben, szia! Puszi! - gyorsan letettem a telefont és kiugrottam az ágyból.

 - A francba! - szitkozódtam, amikor ráléptem az egyik hajcsavarómra. Felkaptam, majd megnéztem, hogy semmi kárt nem okoztam benne.

Ilyenkor elgondolkozom, hogy érdemes lenne rendet rakni néha a szobában, de végül is csak az ágy alá rugdosom be a nem kívánt dolgokat.

Ledobtam az asztalomra a készüléket, majd Flo Ridát dúdolva kezdtem neki a készülődésnek. Fél óra alatt felvettem egy fekete Jack Daniel’s felsőt, pink, párducmintás cicagatyával és fehér Conversevel. A fehér táskámba beledobtam pár dolgot, aztán kifésültem a hajamat és befújtam magamat egy kis parfümmel. Utolsó pillanatban előkaptam a dezodort is, aztán csak gyorsan befújtam a hónaljamat vele és átmentem a húgomhoz.

Derült égből villámcsapásként ráztam Őt ki az ágyából, aztán amíg Ő felébredt, az ágyára dobáltam néhány ruhadarabot. Jenna is többször elszaladt a nyitott ajtó előtt, mialatt vagy a cipőjét vette fel, vagy a szemét kente ki az én tusommal, vagy pedig Bridgettel telefonált.

A tusról eszembe jutott, hogy úgy nézhet ki a fejem, mint egy ázott tacskó, úgyhogy megmutattam Katienek, hogy hol a ruhája, aztán átszaladtam a fürdőszobába.

A legnagyobb fürdő a miénk, anyának van egy sajátja. Egyébként lent is van még kettő hasonló helység, de a legjobb a miénk. Jenna a tussal szenvedett a tükör előtt, de most nem volt időm kioktatni, hogy ne nyúlja le a cuccaimat. A fürdőben egy nagy-nagy kád, egy zuhanyzó, meg egy két mosdókagylóval megáldott szekrény van. Itt van az összes fiókos szekrény, bennük a sminkjeinkkel és a piperecuccainkkal.

Az ajtó melletti szennyesen elkezdett Jenny telefonja csörögni. Én addig tovább kerestem a fekete szemceruzámat, majd sietve befestettem a szememet fele, aztán bekentem az arcomat smink előtti alapozóval és egy színtelen rúzzsal. Ezzel, meg egy kis szempillaspirállal késznek nyilvánítottam az outfitemet.

Egy karkötőt, meg egy pár fülbevalót tettem be a fülembe, aztán végigmentem a szőnyegpadlón, egyenesen a hugi szobájába. Felkaptam a táskáját, meg a sajátomat is és magam előtt terelgetve indultunk el a folyosón, le a lépcsőn, aztán be a konyhába. Jenna kipakolta a hűtőt és három papírzacskóba tette az uzsonnát. Én beraktam a sajátomat a hűtőbe, a többit meg eltetettem a saját táskáikba a lányokkal.

20 évesen már nem nagyon kell uzsonna, mert a sulit messze elkerülöm. Victoria még felhívott, hogy anya bebírt e menni este a lakásba, mert valószínűleg Ő hurcolta haza.

Sietve ültettem be a lányokat az új Range Roverembe, amit a papától és a mamától kaptam a júniusi szülinapomra, majd sietősen elhajtottam az egyik parkhoz. Itt már toporzékolva várt rám Thea és Bella is az egyik padon ülve. Két-két puszival köszöntöttem Őket, aztán beültünk.

 - Jaj, szegények! - kezdett el sóhajtozni Bella. - Milyen szar lehet ilyes esős, ködös hétfőn a suliban ülni!

 - Képzelheted! - fogatta meg a szemeit Jenna haragosan, mire Thea együtt érzően hátrafordult.

 - Azért még mindig van pár ötletem, a suli szopatására. Az a ribanc igazgatónő még ma sem felejtette el, ahogy felrobbantottuk a vécét, amikor éppen ott volt. - mindannyian felröhögtünk.

 - Ez nem is rossz ötlet! - csillant fel Jenna szeme. A mellette ülő szőke Bella csak bőszen bólogatott.

 - Helyes! Így kell ezt! - pacsizott össze Thea Bellával. Én meg csak fuldokoltam a röhögő görcstől.

A testvéreim kiugrottak az autóból, aztán mi továbbhajtottunk.

 - Reggeliztetek már? - hajolt előre Bella, miközben Thea göndör, sötét fürtjeit piszkálta.

 - Én még nem! - kapcsoltam be a rádiót.

 - Én sem! De most hogy mondod, farkaséhes vagyok! - kapcsolta ki a telefonját Thea és rácsapott Bella kezére, amiért a haját széttúrta.

 - Bocsi! - simogatta meg a kézfejét Bella, aztán hátradőlt és hangosabbra vetette velem a rádiót.

A Starbuck’s londoni kávézója előtt elég sok autó állt, de egy szabad helyt sikerült találnom. Leállítottam a motort, aztán kiszálltunk. Benyomultunk a kis helyre, ami tömve volt emberekkel. Bella és Thea elmentek asztalt keresni, én meg beálltam a sorba.

Rendeltem egy vörös hajú, szeplős lánytól, aztán a papír tartóban elegyensúlyoztam 2 jegeskávét és egy hosszúkávét, mellé három cukormázas fánkot, három csokis muffint és három almás pitét.

A csajok már tűkön ülve vártak, hogy elmesélhessék, ahogy egy „helyes srác” elpaterolt néhány 15 éves kiscsajt az asztalunktól, aztán motoron távozott.

Bella mindezeken csak nevetett, hiszen az ilyen dolgok értelmi szerzője Thea.

 - Itt a reggelink! - tettem mindannyiunk elé egy-egy sütit, meg a kávéját. Pár perc múlva egy szemüveges, feketehajú, szemérmes lány jött oda az asztalhoz.

 - Ööö… sziasztok! Csak a-azért jöttem, hogy szóljak, hogy gyorsabban egyetek, mert csúcsforgalom van és sokan várnak az asztalokra… - összenéztük a rút kiskacsán, aztán egymásra néztünk és együtt felnevettünk.

Bella barátnőm és én csak azért röhögtünk, mert tudtuk, hogy mi fog történni. Thea jelenetet rendez.

 - Na ide figyelj Te rossz kurva! Mi jóval fölötted állunk a ranglétrán, ezt most tisztázzuk, Mrs. Harry Potter! A szemüveged olyan ocsmány, hogy amikor megláttam, komolyan elgondolkoztam, hogy az ilyen embereket, mint Te, kis drágám, a dzsungelbe kellett volna küldeni, hogy ott barátságot kössetek a majmokkal és rokonságotokat is találjatok magatoknak! De nem gyalázom a most vérig sértett majmokat! - lehet, hogy kicsit durvára sikeredett a monológ, de mindenki lélegzet és vihogást visszafojtva figyelt. Thea és ez a Mary Sue, mint a nem létező melle fölé csatolt névtáblán volt olvasható, eléggé furcsa látványt keltett.

A topmodell alakú Thea, aki 15 centis sarkú cipőkben hódít, kivágott pólókban és farmer sortokban, Chanel táskákkal, még csak hozzá sem szólna a szerelmes regényeit a kezében forgató kislánykához, akinek nincs egy normális ruhája, csak a nagyanyja által kötött garbói, meg a szende szűzre emlékeztető diáklány szoknyái, nem is beszélve az elsárgult, térdzoknikról és arról az undorító, fekete lúdtalpcipőről, ami legalább három számmal kisebb a saját lábánál. A fekete, fül alatt nyílegyenesen levágott hajról, a Harry Potter szemüvegről és a fogszabályzóval is rendetlenül álló sárga fogakról, meg az elálló fülekről már nem is beszéljünk!...

És most mondom, hogy nem akartam gonosz lenni, senki ne vegye a szívére, de az igazságot körvonalaztam nektek.

 - Szóval Mary! A holdjáró surranóidon most azonnal hordd el magad, vagy durvább dolgokhoz kell folyamodnom! Nem értem, hogy lehet egy felkapott helyre ilyen még csak nem is tini kinézetű vasalódeszkákat beengedni! - fortyogott Thea, aztán a fejét rázva ült le.

Először mindenki megdöbbenve nézte a megsemmisült Mary Suet, aztán fergeteges tapsvihar, nevetés és ujjongás fogadta a közjelenetet. Thea elégedetten nézett a pincérlányra, aki a földhöz akarta vágni a kötényét, de helyette az arcába csapta, ezek után meg vörös fejjel kezdett el szaladni, de megbotlott egy szék lábában és egy másik asztalterítőbe kapaszkodva elesett és magára rántotta egy népes iskolai társaság rendelését. Ezek után már mindenki majd’ lefordult a székről, olyan vicces volt, de ez mindenkinek a fantáziáját megmozgatta.

Mary tovább szaladt, de most már lassabban, viszont valaki szándékosan kirakta a lábát elé és ahogy csak lehetett, megint hasra esett, csak most lerepült a szemüvege és tőle messze ért földet. Ahogy szinte vakon botorkált az elvesztett tárgy után, még vagy háromszor felbukott és az elhajlott szemüveget magához kapva nézett szét a bent ülőkön. nevettünk, de úgy, hogy már fájt a hasunk. Thea még fel is állt néhány menőnek mondható sráccal együtt és kommentálták a történéseket.

A szerencsétlen lányt leszólította az egyik asztaltársaság feje és felajánlotta, hogy visszafeszegeti az eredeti állapotába a szemüveget, amibe Mary bele is ment.

A srác viszont köztudottan az egyik közép suli legmenőbb arcának nevezhető Josh Leeds volt. Amikor a pincérlányunk fellélegzett, Josh egy könnyű mozdulattal kettétörte a szemüveget és földnek vágta. Mary bőgve rohant, de most már mindkét kezével fogva a szeme előtt a kettétört szemüveget, miközben maga elé figyelve, lehajtott fejjel sietett ki.

Majdnem az ajtóban valaki kirakta a tányérját és Mary egyenesen lefejelte.

 - Te nem vagy normális! - kiáltott fel egy szőke hajú lány felháborodást színlelve. - Mit gondolsz, majd pont én fogom kivinni a tányéromat?! Nem vagy Te még csak szarvakarónak se jó! - mindenki felállt és így figyelte az eseményeket.

A többszörösen is szerencsétlennek titulált lány most már csak a bejárati ajtót fejelte le, amit valaki az utolsó pillanatban vágott be kintről. Thea felállt és együttérzést színlelve Mary után szólt.

 - Macey! - kiáltott utána.

 - Mandy! - javította ki Őt egy pár lány nevetve.

 - A nevem Mary Sue Penton! - nézett vissza Mary Theára.

 - Ja! Nekem mindegy! - emelt le egy vizes poharat az egyik asztalról Thea úgy, hogy azt csak mi láttuk és odament Maryhez. - Még nem mondtam, hogy elmehetsz!- azzal leöntötte Őt a vízzel.

Szegény Penton a sárga földig alázva, csurom vizesen hagyta el a kávézót, de még sokan szaladtak utána és azzal cukkolták, hogy jöjjön vissza, mert még akarnak pár esést.

Ezek után mindenki, köztük a pénztárosok is gratuláltak Theának, de Ő „szerényen” csak pár „helyes srác”-tól fogadta el a telefonszámaikat.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk vásárolni, hogy egy kicsit meghúzzuk magunkat.

Thea pedig dicsőségben fürödve haladt az utcán, mert mindenki gratulált neki, már aki nem közölte vele, hogy közönséges ribanc. Bár ezek az emberek többnyire még csak a fogalmát sem tudták a szónak, mert amolyan "Mary-hasonmások" voltak.