Part 18 ~ Váratlan látogató

Sziasztok!

Erre a blogra talán még nem is írtam semmit a részek elé, de talán erre is rá fogok szokni! ;) Köszönöm, hogy jelölgetitek a kis pipákat a részek végén és a két rendszeres olvasót is - amiből a Blogger csak egyet jelez az oldalon. Nagyon örülök a támogatás ezen fajtájának, de még boldogabb lennék, ha kapnék kommenteket. Legyen szó akár építő kritikáról is, mert csak ezekből tanulok! 
Ez a rész most elég rövid lett és nem is túl eseménydús, de bepótolom, ígérem! :)

Ha bármi ötletetek van, írjátok meg!

Puszi

Az elkövetkezendő napokban szerencsére nem untam el magamat teljesen. Ugyan a fiúk Harry-vel együtt megkezdték a legújabb lemezük munkálatait, s Eleanor is aláírt egy szerződést a Britisk Knights cipőmárkával, Perrie végig mellettem volt. Vagy átjártunk egymáshoz, vagy telefonon hívtuk egymást, de sosem unatkoztunk. Két nappal ezelőtt délelőtt El felhívott telefonon és elárulta, hogy munkát ajánlottak Nekem, modellként. Kétszer is rákérdeztem, hogy nem hívott-e rossz számot.

- Nem, Bo! - kiáltott fel nevetve, amikor elfogyott a türelme. - Halál komolyan gondoltam! Le kéne valamivel kötnöd magadat.

- Azt mondod? - sóhajtottam fel.

- Hát persze! Ez a beszéd Brooke! - lelkesedett fel El a vonal túlsó végén. - Nem hinném, hogy Harry örül annak, hogy egész nap az üres házban kuksolsz.

- Igazad lehet! - túrtam a hajamba fáradtan. - Akkor mikor lenne a próbafotózás?

- Holnapután délután! Az O2-ben bérelt ki a cég egy kis termet, ahol a fotózás fog folyni! - tájékoztatott.

- Akkor ott, holnap után! - bontottam a vonalat.

És itt lennék én most. Délelőtt visszahurcolkodtam az 1D-házba, majd azzal foglalatoskodtam, hogy kétszer is megmostam a hajamat, majd beszárítottam, hogy legalább menjek oda valahogyan, mindegy, hogy a hajamat meg fogják csinálni. Ezen kívül mindenféle arcpakolásokkal rémisztgettem a délelőttre rám hagyott Hatchi-t. Szegény kutya akkor ijedt csak meg igazán, amikor turbánba csavart hajjal, fehérre vakolt arccal és éppen száradó, vörös körmökkel futkostam, mint egy idegbajos.

Végül aztán felvettem egy világoskék farmert, fehér, féloldalas pólót és egy bézs színű, kötött, denevérujjas pulcsit, sötétbarna, magassarkú bokacsizmát, majd egy sötétbarna, kis bőrtáskába tettem a papírjaimat, a telefonomat, a pénztárcámat és autóba ülve egészen az O2-ig meg sem álltam. Ott leparkoltam és a bejáratig sétáltam. Eleanor szorosan megölelt, majd két puszit adott és a recepcióhoz terelt.

- Kapsz egy kártyát, amivel ma közlekedhetsz az épületben. - nyomott a kezembe egy műanyag kártyát, ami a nyakamba akasztottam és megnéztem rajta a nevemet és az egészen elviselhető fényképemet. - Gyere már!

Elle egészen egy öltözőig húzott végig a számos folyosón, majd beterelt oda és hagyta, hogy körbenézzek a szobában. Egy átlagos öltöző volt, minden fala hófehér volt, amibe teljesen beleolvadt a két fehér ajtó. Egy egész falat beborítottak tükörrel, ami előtt hosszú, fehér asztal húzódott, rajta milliónyi hajlakkos flakonnal, fésűvel és márkás sminkkel. Előtte állt egy kényelmesnek tűnő karosszék és a szoba ajtóval szemben lévő fala előtt egy fekete bőrkanapé helyezkedett el. Az szoba folyosóra nyíló ajtaja mellett állt egy szekrény, rajta egy nagy Tv-vel, ami most kikapcsolt állapotban volt. A másik ajtó egy fürdőszobába vezetett, ahol egy az egyben át is lehetett öltözni. A padló fekete, fényes, nagy csempelapokkal volt leburkolva, ami kifejezetten tetszett.

A táskámat leraktam a pulóveremmel együtt a kanapéra, ahova El is lepakolt, majd elszaladt, hogy megkeresse a fodrászt és a sminkest.

- Drágám, nekem most mennem kell! Még beugrom Louis-hoz a stúdióba, aztán két napig Rómában leszek a fotózások miatt! - jött vissza Eleanor.

- Rendben! Köszönöm ezt az egészet! - hálálkodtam.

- Ugyan, semmiség! - vette fel a táskáját, majd két puszival és egy nagy öleléssel búcsúzott el. - Kristen és Brad nem sokára itt lesz! - integetett még az ajtóból, aztán magamra hagyott a szobában. Elővettem a telefonomat, hagytam egy üzenetet Harry-nek, majd pont amikor elolvastam a választ, betoppant két fekete ruhába öltözött, szimpatikus ember.

- Szia, én Kristen vagyok, a sminkes! - ölelt meg a vörös hajú, 30-as éveiben járó lány.

- Szia! Brad vagyok, a fodrász! - adott két puszit a szőkés barna hajú srác, akiről azonnal elkönyveltem, hogy a saját neméhez vonzódik. És ebben semmi bántó nincs, örülök is, hogy van valaki, akivel talán megoszthatom majd a lányos dolgaimat, vagy tanácsot kérhetek pasiügyben.

- Sziasztok, Brooke vagyok, de hívjatok csak Bo-nak! - mutatkoztam be, aztán több fontos dologról nem is esett szó. Kristen leültetett a tükör előtti székbe és hozzákezdett a sminkemhez, ahogyan Brad a hajamhoz.

Nagyon sokat meséltek nekem, miközben elkészült a göndörre begöndörített hajam és az erősen füstös sminkem, amit vörös rúzzsal dobott fel Kristen. Brad még fújt a frizurámra egy kis hajlakkot, aztán kisegített a székből és Kristen utasítására a stylist-hoz küldött.

Elsétáltam a folyosó végén lévő szobához, aminek az ajtaján nagy betűkkel hirdették a stylist szobáját. Bekopogtam a nyitott ajtón, majd beléptem.

- Szia, Bo! - lépett elő egy paraván mögül egy magas, egyenes, szőke hajú lány.

- Lou vagyok! - mutatkozott be mosolyogva, aztán megölelt és megkérdezte a súlyomat, magasságomat, hasonlókat. Miután kiadtam az adataimat, elszaladt a tömérdek, állványokra akasztott ruha közt.

- Erre gondoltam! - léptett elő és egy fekete ruhát mutatott fel. A ruha combközépig ért, selyem szoknyarészét a fekete flitterekkel kirakott felsőrész váltotta fel, aminek a nyaka fekete, áttetsző anyagból készült.

- Nagyon szép! - kiáltottam fel.

- Bizony! A Chanel-től mit vártál? - nyomta a kezembe a ruhát és a paraván mögé küldött. Meglepődötten lefagytam, így csak akkor kezdtem el öltözködni, amikor Lou egy fekete, platformos tűsarkút tett be mellém.

- Gyorsan, csipkedd magad! - nevetett fel. Felvettem a ruhát, a cipőt és óvatosan kitipegtem benne. Kényelmesebb volt, mint azt gondoltam.

- Tökéletes! - csapta össze a tenyerét Lou boldogan.

Lou és még néhány segítő és statiszta kísért el ahhoz a bizonyos teremhez, ahova mennem kellett.

Megigazították a hajamat, a sminkemet és a ruhámat, majd beállítottak egy fehér háttér mögé és én készségesen követtem a profi fotós utasításait.

Órákkal később hulla fáradtan sétáltam el a fényképező elől és a statiszták mellett én is megnéztem a fotóimat.

- Ezek nagyon jók lettek, Brooke! - lépett mellénk egy középkorú, fekete öltönyös ember, aki kedves mosolyával éveket tagadhatott volna le az életkorából.

- Mark Spencer. - mutatkozott be és a kezét nyújtotta.

- Brooke Smith! - fogadtam el a jobbját.

- Szeretnélek megkérdezni, hogy elfogadnád-e az ajánlatomat! Ha nincs ellenedre, elkezdhetnél profi modellként dolgozni! Én pedig menedzserként támogatnálak! - bökött a monitoron váltakozó fotók felé.

- Úristen! Komolyan mondja? - kiáltottam fel.

- Teljesen! - bólogatott Mark. 

Elvonultunk, hogy aláírjam a papírokat, majd visszamentünk a terembe, ahol már egy egész had várt ránk.

- Szia, Brooke! Kylie Jenner vagyok, a Chanel itteni követségének az elnöke! - mutatkozott be egy barna hajú, nálam alacsonyabb lány.

- Brooke Smith! - mosolyodtam el.

- Azért vagyunk most itt, mert szeretnénk valamit közölni veled! - mosolyodott el Kylie. A szívem kihagyott egy ütemet, azonnal minden rosszra gondoltam.

- Minden rendben van? - szólaltam meg.

- Persze, még jobban is! - kacsintott. - A Chanel áprilisi, nemzetközi magazinjának a címlapjára szántuk ezt a ruhát, amibe valamilyen ismeretlen modellt szerettünk volna öltöztetni, de Te lélegzetelállítóan nézel benne ki! Arra gondolt a vezetőség, hogy Te kitartóan véghez vinnéd a karrieredet és az álmaidat, szóval szeretnénk, ha beleegyeznél, hogy Te kerülj a címlapunkra egy közösen kiválasztott fotóval! Persze ha ez a tempó nem túl gyors neked!

Ledöbbentem. Az hogy munkát kaptam, már önmagában tökéletes volt, nem hogy még a világhírű Chanel úgy döntött, hogy engem szeretnének a magazin címlapján látni. Mark helyettem szólalt meg.

- Ha Brooke-nak nincs kifogása, akkor benne vagyunk! - mosolygott rám.

- Igen! - bólintottam kábultan. - Köszönöm!

- Semmiség! Itt a telefonszámom, ha bármire szükséged van, hívj! - nyomott Kylie egy névjegykártyát a kezembe. Miután ők távoztam, magam elé bámulva álltam ott egy helyben.

Mark elkezdett mesélni a családjáról, a feleségéről, a kislányairól és a többi modellről, akit eddig végig kísért a szakma rögös útjain. Nem felejtett el mesélni a buktatókról és a problémákról is, ezért a lelkemre kötötte, hogy ne szálljak el a hírnévtől. 

Amikor a céggel közösen választottuk ki a címlapfotót, már boldogan szorongattam a portfólióm dossziéját a mellkasomhoz. Az utcai ruháimban feszítettem és dagadtam a boldogságtól, amikor az aréna előtt ránk váró fotósok kiáltozva gratuláltak a sikeremhez. Hogy az egészről honnan tudtak, azt nem tudom, de jelen esetben csak a munkámra tudtam koncentrálni. 

Harry-t már az autóban ülve hívtam fel és egy hosszú beszélgetés keretében elmeséltem neki mindent, töviről hegyire. Közben a srácok is átvették néha a telefont, ezzel nekem halláskárosodást, Harry-nek meg agybajt okozva.

A One Direction háza előtt szintén tömérdek fotós várakozott már valakire, így alig jutottam el az ajtóig.

* * * 

- De hát ez csodás! - ugrált Perrie a boldogságtól kivirult arccal a kanapén ülő helyzetében. - A legjobb barátnőm modell lett!

- Bizony! De még milyen! - szaladt be a szobába az öt fiú, akinek az érkezését mi nem is hallottuk. Zayn ölelt meg elsőként, majd Perrie-t hosszasan megcsókolta. A négy fiú közül Harry maradt utoljára, aki hosszú, romantikus csókot adott nekem.

- Büszke vagyok rád! - puszilta meg a homlokomat és az ölébe húzva ült le velem a kanapéra. Louis azonnal vicceket kezdett el mesélni nekünk, Én és Perrie néha-néha váltottunk pár szót, majd ledöntöttük, hogy egy nagy bulit csapunk az este.

- Nem vagytok éhesek? - tettem fel a költői kérdést, mire Niall szólalt meg a leghamarabb.

- Imádunk! - erre a válaszra Perrie és én is szem forgatva vonultunk ki a konyhába. Nekiálltunk pizzát csinálni. A fiúk 5 perccel később bejöttek és a hülye vicceikkel boldogítottak minket pizzasütés közben.

- Idióták! - sikított fel Perrie, amikor Zayn a lisztes kezével összekente az arcát. Engem szerencsére Harry nem akart összemaszatolni, ugyanis az Ő keze nem volt lisztes. Az is érdekelt volna, hogy Zayn honnan szerzett lisztet, amikor a lisztes doboz előttem volt végig és egyik srác sem közelítette meg.

@Harry_Styles: "És még főzni is tud! :) @Brooke-Smith xx Harry"

Tweetelt ki egy fotót Harry a Twitterre, amikor a kérésükre egy kis sütit is hajlandók voltunk csinálni. 

Miután a pizzával és a sütikkel kiültünk a nappaliba, kezdetét vette a tervezgetés a bulival kapcsolatban.

- Majd az italokról gondoskodom én! - szólalt be Liam.

- Aha, persze! Hogy csak kólát, meg ásványvizet hozz! - csettintett Zayn. - A pia az én részem lesz!

- Rendben! Akkor a kaját én rendelem! - foglalt álláspontot Niall.

Már éppen közbeszóltam volna, hogy kiket akarunk meghívni, amikor a csengő hallgattatott el.

- Nyitom! - sóhajtottam fel, amikor senki sem mozdult.

Komótosan az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam azt. 

Arra azért nem számítottam, hogy az anyám fog meglepni a látogatásával...